Megemeli a kormány a munkába járási költségtérítését adható összegét

Update: 2023-01-28 09:39:32

A gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, emelkedik a munkába járás költségtérítése címen adható támogatás.

Eddig kilométerenként minimum 9, maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, a jogszabály módosítás után ez 18 - 30 forintra emelkedik.

Az indoklás szerint, mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldania a kormánynak, ezért a munkába járás költségei is megemelkedtek.

 

A rendelet szövege a következő:

A Kormány 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelete
a munkába járás címén adható költségtérítés egyes szabályainak veszélyhelyzetben történő alkalmazásáról
A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi
és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk
(1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint
ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és
egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt
a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 25. § (2) bekezdés b) pontjától eltérően a nem
önálló tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amelyet
a munkáltatótól a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén költségtérítés címén
(ideértve különösen a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítését is)
a) a munkában töltött napokra a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között és/vagy
b) hazautazásra a munkahely és a lakóhely között
közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével kilométerenként 30 forint értékben kap
a magánszemély.
2. § (1) ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) Az 1. §-ban meghatározott mérték első alkalommal a 2023 január hónapjára munkába járás címén kifizetett
költségtérítés esetében alkalmazható.
(3) Az 1. §-ban meghatározott mérték a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.)
Korm. rendelet 4. §-a esetében a 2023. február hónapra kifizetett költségtérítésre alkalmazandó először.

 

 

 

 


Mások ezeket olvasták még:


Így kezeld az EFO-s dolgozóidat | Alkalmi munkavállaló foglalkoztatása esetén ezt a három dolgot mindenképpen figyelemmel kell követne [...]

Kategória: Nyilvántartást érintő


Heti pihenőnapok és Munkaidő naptár 2020 | Nem lesz extra hosszú hétvége 2020-ban, cserébe viszont csak két szombat alakul át munkanappá. Három [...]

Kategória: Hírek, aktualitások


Szabadság nyilvántartása órában vagy napban? | Időnként felmerül a kérdést, hogy a szabadságot órában vagy napban érdemes vezetni. Mire a cikket el [...]

Kategória: Szabályozást érintő


ARCHÍVUM

MUNKAIDŐ BLOG

A Munkaidő Blogon a beosztással, munkaidővel, nyilvántartással kapcsolatos cikkeket olvashatsz. Vannak olyan témák amelyek egészen egyértelműek és vannak olyanok amelyekről még a jogászok is eltérően vélekednek. Bár minden témának igyekszünk legjobb tudásunk szerint utnajárni előfordulhat, hogy találkozol az itt leírtaktól eltérő állásponttal, főleg a jogszabályok értelmezését illetőleg. Mielőtt alkalmazol egy jogszabályt alaposan utána kell járnod az rád, a Te cégedre milyen formában vonatkozik. A blogban leírtak nem irányadóak, csupán a szezők álláspontját tükrözik.